Kávéimádatunk története           - A kezdetek - 

Mi szeretjük a kávét. Nagyon, sőt, rettenetesen. Lehet jó minőségű, gondosan kiválasztott, vagy véleményes és tűzforró a sarki kis boltban: mégis, mindig biztos pont, feléleszt és finom. A forró ital régóta segíti a barátkozást: kávét szinte mindig, mindenki szeret fogyasztani, több száz év óta, főleg másokkal. Az íz-illat-szertartás jól megválasztott hármasából nem nehéz kávérajongóvá válni: isszuk reggel, ebéd után, vendégségben, cimborákkal, cipelhetjük magunkkal utazóbögrében, de kényelmesen el is szürcsölhetjük a teraszon. Isszuk feketén, tejjel, cukorral, röviden, hosszan, forrón, ha meg újra itt a nyár: jéggel vagy fagylalttal. Csodálkozz rá velünk, hogyan is jutottunk az első kávéhoz az öreg kontinensen (vajon ki ihatta?) és mit is jelent most a kávé: főleg nekünk.

Kávét a történetírók szerint először Dél-Ázsiában, Jemenben, a 15. században fogyasztottak, kifejezetten az élénkítő hatása miatt. A kezdeti felfedezés mégis etióp pásztoroké lehetett, akik észrevették: a kis piros bogyóktól élénkebben ugrálnak a kecskék (mi mind kecskék vagyunk!) Majd kedves szerzetesek megpörkölték azokat, így nyerték ki először az illatos főzetet a kávébabszemekből. A kávézás szokása aztán zarándokok segítségével jutott el Mekkába és Medinába, innen terjedhetett tovább a kávéfogyasztás az egész Közel-Keletre. A következő évszázadban már Egyiptomban és Szíriában is szürcsölték a frissítő feketét: a Kahweh-t. Utazók és botanikusok vitték hírül az értékes növény fogyasztási szokásait Európába, ekkor már léteztek, sőt: virágoztak az első kávéházak Isztambulban. Számuk nőttön-nőtt, az arabok után a törökök is összekapcsolták a társasági életet a forró, fekete ital fogyasztásával.

Jó ötlet volt :-)

A 17. század elején érkeztek az első kávébabbal töltött zsákok Velencébe, majd a holland kereskedők üzleti érzékének hála jutottak el szerte Európába. Az öreg kontinensen stílusosan Olaszországban: Velencében nyitotta meg kapuit, jobban mondva asztalait az első kávéház: a La Bogetta del Caffé 1624-ben. A kávé továbbra is, rendületlenül hódított: a hollandok Indonéziában kezdték el termeszteni, a franciák Martinique-on, a Kis-Antillákon létesítettek ültetvényeket, a spanyolok pedig Közép-Amerikában és megnyerték a főnyereményt: Brazíliában kezdték meg a kávétermesztést. A legenda szerint az első kávécserjét Francisco de Melo Palheta ültette el Észak-Brazíliában, a diplomata ajándékba kapott egy kávécserjét, amely a kertjében kezdett el szaporodni, s lett népszerű kezdetben a szomszédok, majd a helyi földtulajdonosok között is.

Itthon feketeleves volt - ma az egyik legfőbb élvezeti cikk

A fekete leves a 17. században még "csak" kávét jelentett, majd történt egy váratlan fordulat: azóta egybeírjuk a szót, s az így született kifejezés meglepő, nem éppen kellemes következményre utal. A história a kuruc hadvezérhez, Thököly Imre fejedelemhez és a török időkhöz kötődik.

Történt egyszer, hogy a fejedelmet a török uraság, a váradi pasa magához hívatta: nem másra, csak egy jóízű ebédre. Thököly joggal gyanakodott, az ebéd befejeztével sietősen távozni óhajtott. Volna. Ekkor hangzott el a visszautasíthatatlan ajánlat: "Ne siess Uram, hátra vagyon még a fekete leves!" Thököly még ihatott egy kávét, mielőtt vendéglátói az isztambuli Héttorony börtönbe kísérték.

S ki tudja? Az biztos: chefekkel sohasem vitatkozunk. Történelmi dokumentumokban nem igazán lelhető fel a "feketeleves", annál inkább írásos hagyományait a modern szakácsművészetben találhatjuk meg. Az ilyen mártás mindig sötét színű volt, s a feketeleves a leggyakrabban a belefőzött vértől, ritkábban a vörösborba áztatott kenyértől, vagy a szitán áttört, főtt szilvától vált igazán különlegessé - már a középkorban. A történet folytatódik...

Akár a szokatlan mártásokat is megkóstolhatjátok, keressétek mindig az új kulináris élményeket! Zárjátok az étkezést egy biztos ponttal: a méregerős "feketelevest" keressétek nálunk:

Vertse Zita